Tarja életrajza
Biográfia
Tarja Soile Susanna Turunen Cabuli (1977. augusztus 17.) egy finn dalszerző-énekes, Finnország legnépszerűbb énekese, hangját több, mint 6 millió eladott lemezen hallhatjuk világszerte. Tehetsége már igen korán jelentkezett, 6 éves korában kezdett zenélni, középiskolásként a Savonlinna Zenei Szakközépiskolában a klasszikus magánének és a zenés színház szakokat választotta. 18 évesen elsőre felvették a Sibelius Akadémia egyházzene szakára Helsinkiben. 1996-ban a Savonlinna Operafesztivál kórusának tagja, rá három évre pedig már a Helsinki Operaházban énekel szólót az Evankeliumi rock balett teltházas előadásain.
A nemzetközi ismeretségre a Nightwish zenekar énekeseként tett szert, melynek 1996-os megalakítása után 9 évig volt frontembere. A zenekar metál zenét és Tarja klasszikus énekét ötvöző egyedi hangzása valóban stílusteremtőnek tekinthető, a 9 év alatt ismeretlen finn együttesből a világot beturnézó, nagy sikerű zenekarrá váltak. Tarja az országos ismertséggel járó terhek miatt 2002-ben Németországba költözött, klasszikus zenei tanulmányait végül a Karlsruhei Egyetemen fejezte be, már igazi lírai szopránként. 2003-ban férjével együtt meghívást kapott a finn köztársasági elnöktől a Finn Függetlenség Napja alkalmából rendezett partira, amely a legnagyobb presztízsű ünnepség egész Finnországban. A sajtó képviselői „Az est legjobban öltözött hölgyének” választották Turunent, akinek azóta az állami rendezvények énekeseként szinte bérelt helye van, Tarja Halonen (a köztársasági elnök) pedig egyenesen Finnország hangjának nevezte.
A rock mellett klasszikus zenei karrierjét sem feledte – két klasszikus zenei leid turnéja volt Noche Escandinava néven, s 2005 óta minden karácsonykor templomi koncerteket ad Finnország-szerte (egy kapcsolódó karácsonyi albuma is megjelent Henkäys Ikuisuudesta címmel). 2006-ban Raimo Sirkiä-val adott közös koncertet a Savonlinna Operafesztiválon, melyre olyan gyorsan fogytak el a jegyek, hogy a szervezők még egy előadás rendezése mellett döntöttek.
Első, nem tematikus szólóalbuma, a My Winter Storm 2007-ben jelent meg a Universalnál. Megjelenése óta több, mint fél millió példányban kelt el világszerte, több országban is platina- és aranylemez státuszt ért el (itthon is bearanyozódott). A művésznő jelenleg második, What Lies Beneath („Ami mögötte rejlik”) című albumán dolgozik, melynek megjelenése májusban várható.
Turunen számára hazánk nem ismeretlen terep, a miskolci lesz a kilencedik magyar fellépése, az viszont egészen bizonyos, hogy egyik másik koncertjéhez sem hasonlítható élményben lesz része a közönségnek.
.................................................................................................................................................................................................................................
Biography
Tarja Soile Susanna Turunen Cabuli (17 August 1977) is a Finnish singer-songwriter, Finland's most succesful singer. She's a lyrical soprano with a voice range of 3 octaves, and has been called "the voice of Finlad" by Finnish president Tarja Halonen.
She has been studying classical singing in the Sibelius Academy in Helsinki and in Germany's Music University in Karlsruhe. She's been the frontwoman of popular Finnish band Nightwish for nine years after it's founding in 1996, selling 5.5 million albums worldwide with them, while being active in classical music too. Since the break with the band, she has been concentrating on her solo carreer, releasing a thematic Christmas album and a succesful solo album entited My Winter Storm (sold over half million copies), which has been supported with a two year long tour over South and North America and Europe.
Currently she's recording her second album called What Lies Beneath, which is scheduled to be released in May.










